Tel/fax: 06-76/476-376

Mobil:
06-30/985-41-50
06-30/905-51-13
06-30/286-13-33
06-30/309-74-78
06-20/550-80-82

Cím:
6000 Kecskemét,
Március 15. u. 1/1

Email:
kismobilcenter@gmail.com

Húszéves a széchenyivárosi Mobil Center
Európai színvonalú kereskedés az egykori felvonulási területen


Az 1980-as végén felvonulási terület volt a Március 15. utca végén, ahol most a Mobil Center autókereskedés működik. Akkoriban kamionok kerekeit, motorolajait cserélték le ott, nem kis piszkot hagyva maguk után.

- Ezt a területet tudtuk megvásárolni, és erre építettük fel használtautó kereskedésünket – mondta Géró István, a Mobil Center tulajdonosa. – Már az akkori időben is korszerűnek számító kereskedést nyitottunk, mert hosszú távra terveztünk. Két évtizede vagyunk itt, és szeretnénk még legalább további húsz évig folytatni munkánkat, amit később majd gyerekeink vihetnek tovább. Kezdetben komoly ellentábora volt a kereskedésnek. A környékben lakók először nem tudták elképzelni, hogy kulturáltan is lehet ezt a tevékenységet végezni. Nagyon sokan szerették volna, hogy meg se épüljön a kereskedés, de aztán egy- két év elteltével az emberek is látták, nem hátrányos, hanem előnyös is számukra a jelenlétünk. A kereskedés ugyan is állandó éjszakai őrzés alatt áll, és ez a szomszédos parkolókban álló autók – illetve tulajdonosaik – számára is fokozott biztonságot jelent. A lakóknak sem mindegy, hogy a telep környezete ki van világítva, kamera rendszer működik. A gyalogosokkal, kerékpárosokkal akadtak kisebb nézeteltéréseink, de az évek során ezek is elmaradtak.

– Sokan csodálkoznak rajta, hogy az utcán is tárolják az autókat. Mi ennek a magyarázata?
– Az is a mi területünk, csak a kerítés vonalát az Önkormányzat beljebb jelölte ki. Azt is sokan felvetették már, hogy honnan van ez a gyönyörű járműpark. A válasz egyszerű: a gépjármű – kereskedelem egyik meghatározó alappillére, a bizalom. Az autó tulajdonosok arra bízzák értékeiket, akiben megbíznak, akiről tudják, hogy korrektül elszámol velük, ha elkel a jármű. Hozzánk nem csak Kecskemétről, de például Bajáról, Budapestről is hoznak autókat bizományba, mert látják, hogy minden szempontból – menedzselés, tárolási körülmények, tisztán tartás – jó helyen vannak a járművek.

- Milyen főbb szempontok alapján alakították ki a cég arculatát?
– Törekszünk arra, hogy nálunk mindenki jól érezze magát, beleértve a tulajdonost, a vevőt és az értékesítőt egyaránt. Ennek szellemében nyitottuk meg a Mobil Centerhez tartozó Club 75 Pubot is. Itt az ország bármely részéről érkező ügyfelet meg tudjuk kínálni egy kávéval, egy hűsítő itallal, és az asztal mellett kényelmesen tárgyalhatunk az üzletről. Hozzáteszem: nem akarunk az árakat illetően versenyezni senkivel, egyszerűen csak tesszük a dolgunkat. Fontosnak tartom, hogy a használtautó kereskedelemben mindenki találja meg azt a helyet, amit magának elképzelt. Van, aki az alsó árkategóriára, van, aki a középsőre, és persze akad, aki a felsőre szakosodik.

– Milyen a kapcsolata a városrésszel?
– Telepünk mára európai színvonalú lett, és úgy gondolom, ez a Széchenyivárosnak is dicsőségére válik. Ez úton is szeretném megköszönni a városrész lakóinak, hogy ebben segítettek bennünket. Idén sikerült elvégeznünk egy fejlesztést is. Korábban megvásároltunk, egy a telep mögött lévő háromszáz négyzetméteres területet, ebben az esztendőben ezt is sikerült belaknunk. Ezzel párhuzamosan a telep mellett parkolókat tettünk rendbe, közösen a lakókkal. Mi adtuk az anyagot, ők pedig társadalmi munkában alakították ki a majdnem ötven várakozóhelyet. Összességében nem panaszkodhatunk, folyamatosan dolgozunk, és a gazdasági válság ellenére sem kellett elküldenünk egyetlen munkatársunkat sem. Büszkék vagyunk rá, hogy kollégáink többsége – a négyből három – már több mint tíz éve velünk van, és biztos megélhetést nyújthatunk számukra. Ennyi év után természetesen széchenyivárosinak is vallom magam. Mivel nagyon sokat dolgozom, szabad időm szinte soha nincs, mégis szerencsés vagyok, mert a foglalkozásom egyben a hobbim is. Ez persze nem lehetne így, ha biztos háttérként nem állna mellettem a családom.

Hitelügyintézés | Autó beszámítás | Autó vétel
Copyright 2012 Mobil Center Park Bt. | Minden jog fenntartva!